Távol-keleti gyógynövény az immunrendszer szolgálatában

Betegség, náthaMindig is arra vágytál, hogy magas láz, csöpögő orr, tüsszögés, és torokfájás nélkül úszod meg a telet? Szívesen csökkentenéd az egy főre jutó papírzsebkendőhegyek számát? Eleged van a mit sem érő tablettákból, és inkább természetes anyagokkal erősítenéd az immunrendszeredet? Akkor Neked a koreai ginzengre van szükséged!

A ginzeng természetesen nem csodaszer: nem gyógyítja a halálos betegségeket. Mégis, az évezredek során az egyik legelterjedtebb és leghasznosabb gyógynövénnyé vált a Távol-Keleten, hiszen annyi mindenre jó, hogy azt már felsorolni is nehéz!

De az egyik legfontosabb jó tulajdonsága az immunerősítő hatása, így vétek lenne porosodni hagyni ezt az ősi páncélt, mellyel az egészségünket felvértezhetnénk.

Mert a megelőzés néha fontosabb, az immunrendszer erősítése

Manapság gyakorlatilag mindenhonnan az zúdul ránk, hogy erősítsük az immunrendszerünket, mert ebben rejlik a hosszú élet titka. Ezzel gyakorlatilag nem lehet vitatkozni, hiszen az immunrendszer az emberi szervezet elsődleges védelmi mechanizmusa: fertőzés ellen védekező sejtek, szervek, szövetek együttese, így nem árt, ha rendszeresen karbantartjuk ez a bonyolult gépezetet.

Ha ugyanis szeretettel és értő gondoskodással törődünk az immunrendszerünkkel, akkor alakul ki az immunitás: ennek segítségével úszhatjuk meg többek között a téli megfázást, a felfázást, vagy bármely más fertőzés elkapását, emiatt győzhetjük le a legtöbb betegséget, vagy épülünk fel gyorsabban műtét után.

Hóesés - koreaiginsengKépzeld el, hogy télen végre nem kell a túlfűtött szobában rostokolnod, mert anélkül teheted ki a lábát otthonról, hogy a mínuszok ledöntsenek a lábadról. Nyugodtan tehetsz egy sétát a havas utcákon, elkortyolhatsz egy bögre ínycsiklandó, fahéjjal és naranccsal ízesített forralt bort a kedvenc karácsonyi vásárában, és ha tényleg szerencséd van, még annyi hó is esik, hogy akár hóembert is építhetsz belőle a szeretteiddel! És ezalatt csak maximum a csizmád megtörlésére kell elővenned a papír zsebkendőt. Nem kell gondoskodnod lázcsillapító tablettákról, se orrcseppről vagy a kidörzsölt orra kapott krémről, mert az immunrendszered megóv a bajtól. Még akkor is, ha a kevésbé szerencsések közül valaki melléd tüsszent…

Ezért fontos a megelőzés, és az immunrendszer folyamatos karbantartása: az ilyen felhőtlen, valóban megélt pillanatokért. Ne állj Te sem gyöngyöző homlokkal, krákogva a karácsonyfa alatt, vagy a Mátrában! Főleg, ha ezt akár könnyedén meg is előzhetnéd.

Ginzengben az erő

Mindazonáltal, bármennyire is idillikus a fentebb lefestett kép, a legtöbb immunerősítésre ajánlott készítmény egy mesterségen összerakott tabletta vagy por, aminek a hatásossága bizonyos esetekben megkérdőjelezhető.

Tapasztalatainkból fakadóan ezerszer jobban hiszünk a védekezőképességet fokozó gyógynövényekben, mint a szintetikus anyagokéban…

Távol-keleti gyógynövény az immunrendszer szolgálatábanHa egyetértesz velünk és nem arra voksolsz, hogy porózus toxinokkal érdemes bombázni a szervezetünket, akkor a 6 évig növesztett koreai ginzengben biztosan nem fogsz csalódni! A kivonat hatóanyagai között ugyanis megtalálhatók többek között a poliszacharidok is, amelyek durván immunerősítő hatásúak.

Ehhez még azt is tegyük hozzá, hogy a prémium minőségű koreai ginzeng több éves zavartalan fejlődésének hála, a szokásos hatóanyag-mennyiség 6-7-szeresével kalkulálhatunk. Azért nem tűnik rossznak, nem igaz?

Folyamatos használat mellett, a téli időszakra már annyi támogatást kap az immunrendszered, hogy egy sítúra meg sem fog kottyanni. Tehát érdemes időben elkezdeni a szedését!

Persze az immunerősítés mellett még számos más pozitív előnyét is megtapasztalhatod a Prémium Fekete Koreai Ginseng kivonatnak: megfigyelheted majd magadon, hogy az frissítő hatása miatt egyre kevesebb kávéval fogod túlélni a napot (és azt is maximum az ízéért iszod), emlékezni fogsz minden egyes teendődre, és még a koleszterinszintedet is csökkentheti (ha magas volt).

Ráadáásul a hölgyek és az urak közös öröméről se feledkezzünk meg: a fekete ginzeng potencianövelő hatásai közismertek, így biztosan lesz mivel elütni az időt a hosszú téli estéken is.

Kipróbálnád a Prémium Fekete Koreai Ginseng kivonatot vagy kérdésed lenne? Fordulj hozzánk bizalommal!

Fekete Koreai Ginseng kivonat 100g

Német nyelven itt olvasható! Kattints!