Kezdjük a lényeggel, amit szeretnénk ha jól megjegyeznél, mert ez a ginzeng hatásának a kulcsa: nem mindegy a ginseng hány éves gyökér felhasználásával készül a termék és hol termelték, amit fogyasztunk. Hogy miért nem, azt mindjárt alaposan ki is fejtjük.

De először is, nézd csak meg, milyen szembetűnő a különbség egy 6 éves, egy 4 éves, egy 2 éves és egy 1 éves növény között! Ha 4-6 éves növényből készül a termék az rajta lesz kiemelve a dobozon!

6 éves ,4 éves és 1-2 éves ginzenggyökér

 

A panax ginseng 6 éves korára éri el a maximum hatóanyag-tartalmát

Évezredek óta tudjuk, hogy bizonyos növények hatással vannak a szervezetünkben zajló folyamatokra, képesek helyreállítani azt, ami nem működik jól, illetve csökkenthetik a panaszokat.

A modern gyógyszerek is nagy számban tartalmazzák az említett növények kivonatait, ugyanakkor azok számára, akik nem annyira kedvelik ezt a mesterséges vonalat, természetes készítmények is rendelkezésre állnak.

Ami a gyógynövény alapú, természetes készítmények mellett szól a gyógyszerekkel szemben, az elsősorban az, hogy sokkal kevésbé terhelik a szervezetet. A mesterségesen előállított gyógyszerekben rengetegféle anyag van, ezért lényegesen nagyobb az esélye túlérzékenységnek, allergiás reakciónak, különféle mellékhatásoknak. Persze nem kizárt, hogy egy gyógynövény hatóanyagára mutasson valaki allergiás reakciót, de ez jóval ritkább – leginkább az orvosságok adalékanyagai szoktak problémát okozni.

Ezen nagyon hasznos növények közül az egyik a panax ginseng, ami rendkívül sokoldalú, a legkülönbözőbb problémák esetén nyújthat segítséget.

De mi is az a ginzeng?

A ginzeng egy Ázsiából származó növény, ami nagyon sok hatóanyagot tartalmaz – ennek köszönhető, hogy több területen is hatásos lehet.

Koreai ginseng az egészség szolgálatában

A ginzeng azaz panax, az ernyősvirágzatúak rendjébe és az aráliafélék családjába tartozó nemzetség. Lassú növésű, évelő növény, melynek gyökerét a Távol-Keleten már évszázadok óta használják. A modern világban is van ugyanakkor helye, a megfelelő helyen termesztett ginseng ugyanis rengeteg pozitív hatást gyakorol az emberi szervezetre.

Persze nem mindegy, mikor milyen ginsenget használunk. A növénynek ugyanis több fajtája van, bár ezt sokan nem tudják.

A ginzeng fajtái, típusai és hatékonysága

A világon sokféle ginseng létezik, de különböző akadémiai nevük és összetevőik vannak. Például: Koreai ginzeng – Panax CA Mayer, kínai ginzeng – Panax Notoginseng FH Chen, amerikai ginzeng – Panax Quinquefolius
L. stb.

Számos klasszikus orvosi könyv szerint a koreai panax ginzeng a legértékesebb és leghatékonyabb közülük. Ez nem lehet véletlen, és nem is az: Koreában világszínvonalú módszereket dolgoztak ki a ginseng feldolgozására, így született meg a fehér ginseng, a vörös ginzeng, a fekete ginseng, az erjesztett ginseng és az enzimes ginsenget.

A Koreában csak Panax Ginseng néven ismert ginzeng 32 fajta szaponint* tartalmaz, ezzel pedig egyértelműen el is viszi az első helyet a ginsengek között: a gyógyhatású összetevők aránya kifejezetten magas benne.

Összehasonlításképp nézzük meg a ginseng fajtánként mennyi hatóanyagot tartalmaznak:  

A ginzeng fajtái, ginseng tipusok

*Szaponin: egy vízoldékony és egy vízben nem oldódó molekulából álló, gyakran glikozid-jellegű, vízzel rázás hatására habot képző felületaktív anyag. Segíti a zsíroldékony olajok vízben való oldódását (ez az úgynevezett emulgeáló hatás). Nagyon sok gyártó a szaponin tartalmat ginzenozidnak tünteti fel!!

Vörös ginseng vagy fekete? Kivonat, tea esetleg ginseng gyökér, kapszula vagy ampulla?

Amikor azt mondjuk, ginseng, legtöbben egy gyógynövényre gondolnak amit a koreai félszigeten évszázadok óta termesztenek. Nos, ez részben igaz: a növény ugyanaz, de nagyon sokféleképpen lehet felhasználni.

  • Ginseng ampulla: kis ginseng por, víz, méz és kész is. Jellemzően kínai, olcsó és rendkívül minimális hatóanyaggal rendelkezik gyakorlatila placebo.
  • Ginseng Kapszula: Rendkívül széles a paletta. Talán ebből létezik a legtöbb fajta. Nagyon sok gyártó van, itt is a kulcs, hogy hány éves ginsenget tartalmaz a kapszula és hogy hol termelték a ginsenget. 6 éves ginsengből készült termék nem tud olcsó lenni, hiszen 6 év kőkemény munkája van benne, de ennyi idő kell a megfelelő hatóanyag-tartalom kialakulásához. Itt is keresd a Dél-Koreában gyártott kapszulákat. Pl: BTGin kapszulák.
  • Ginseng kivonat: "Sima" vörös ginseng, fermentált vörös ginseng, valamint fekete ginseng kivonat is létezik. Ami a fő különbség köztük, az a hatóanyaguk összetétele vagy mennyisége ill. a gyártási technológia amit használnak. Ezek kizárólag 6 éves növényből készült termékek, jellemzően Dél-Koreában gyártották őket és az átlag ginseng termékhez képest drágának tűnnek, valójában az olcsó ginseng készítmények 1000-5000 ft-os kategória a drága mert nem tartalmaznak elegendő hatóanyagot valójában a placebóra hatnak.
  • Ginseng tea: Ázsiában nagyon népszerű jellemzően a téli időszakban a ginseng gyökereket beáztatják és így fogyasztják. Itt is a 6 éves növényből készültet keressük!
Royal RG300: Nagyon erős levertség, fáradékonyság(pl: depresszió) vagy speciálisan rák betegeknek készült termék a kemoterepáia és sugárkezelés utáni gyorsabb felépülés reményében. 

    Ginseng generációk és ginseng hatóanyagok

    A mai napig közel 40 féle ginezenozidról (ginseng gyökér hatóanyaga) számoltak be a kutatók. Ezek közül az egyik az Rg3, melyet kulcs ginzenozidnak tekinthetünk, mivel megfelelő mennyiségben fogyasztva számos problémát megoldhat. Ezek a fáradékonyság (kutatás itt és itt), szív- és érrendszert érintő problémák (további infó itt), vérnyomás problémák (további infó itt), potencia zavarok (kutatás itt), vércukor problémák (kutatás itt), memória problémák (kutatás itt), különböző rák típusok terápiás kezelésében is hatékonyan használnak nagymennyiségű rg3 ginzenozidot tartalmazó készítményt mint a Royal RG3.

    1. Dél-Koreában a 6 évig nevelt ginsenget betakarítják, majd megszárítják. A szárított 6 éves ginseng gyökér (technológiai fejlesztést tekintve 1. generációs ginseng) még nem tartalmaz Rg3 ginzenozidot.
    2. Egyszeri gőzölés után vörössé válik (2. generáció) és már megtalálható benne az Rg3 ginzenozid, így készül a vörös ginzeng.
    3. Kilencszeri gőzölés után a fekete ginseng gyökérben (3. generáció) közel a duplája lesz az Rg3 ginzenozid hatóanyagból, mint a vörös ginsengben.
    4. Annak érdekében, hogy a ginzenozid hatóanyag még jobban fel tudjon szívódni az emberi szervezetben, a fermentálási eljárást alkalmazzák (4. generáció). A fermentált ginseng 2-8-szor több Rg3-t tartalmaz, mint az általános vörös ginzeng gyökér (grammonként). 
    5. Az enzimes ginseng az 5. generácós ginseng. Az enzimtechnológia segítségével a ginzenozidokat speciális ginzenozidokká alakítja át,  így megsokszorozódik az Rg3 és a K-vegyület, ezáltal még gyorsabban és még jobb eredményeket lehet elérni. (2015 és 2020 között végzett kutatások szerint a K-vegyület májvédő, gyulladáscsökkentő, érelmeszesedés elleni, cukorbetegség elleni, rákellenes, idegsejteket védő, öregedésgátló/bőrvédő hatású). 
      További infók az enzimes ginsenget tartalmazó Ginseng Saponin Plus kapszula - Extra Strong-ról itt, klikk ide! Enzimes Fermentált Vörös ginseng kivonat pedig itt található, klikk ide!
      A ginseng hatása generációnként

       

      *Mennyibe kerül a termék?

      Amennyiben kifejezetten olcsónak találod, akkor alacsony a hatóanyag-tartalma, és ezáltal az eredményességében sem igazán bízhatsz így nem ajánlott.

      A ginzeng készítmények tájékoztatójában, leírásában általában főként milligrammban van feltüntetve a termék(pl. kapszula) súlya - Ez azt jelenti hogy egy kapszulában mennyi ginseng por található. DE! Nem írják le, hogy ebben az őrölt ginseng porban mennyi az aktív hatóanyag-tartalom. Ráadásul jellemzően fiatal ginsengből készülnek, így a felszívódásuk és hatásuk elenyésző. Gondolj erre, mielőtt megvásárolod!

      Akkor egyértelműen az Enzimes Fermentált Vörös Ginseng vagy a Fekete a legjobb választás esetleg a BTGin kapszulák?

      A fekete ginseng aktív hatóanyag-tartalma minimum 6 mg/g, addig az Enzimes Fermentált Vörös kivonatok minimum 10 mg/grammot tartalmaznak, a BTGin Ginseng Saponin Plusz 2 db kapszula pedig 30 mg/g ginzenozidot és 5 mg/ K-vegyületet (Enzymatic ginseng).

      Bármelyik kivonatot választod nagyon nem lőhetsz mellé. A ginseng gyökér feldolgozásakor és gőzölésekor ugyanis megváltozik a hatóanyagok (ginzenozidok) összetétele. Ez a fő különbség. Minél több a hatóanyag a ginseng termékben arányaiban annyival többe is kerül. 

       A vörös ginsengből készült termékek nagyon elterjedtek Európában is, a fekete ginseng azonban már itt is igazi ritkaságnak számít csak úgy mint az Enzimes Fermentált vörös ginseng vagy a Saponin ginseng kapszula

      De nem nálunk, mi ugyanis az egyik legjobb minőségű fekete ginsenget és az 5. generációs enzim technológiával készült vörös ginseng kivonatot és kapszulákat hozzuk el, egyenesen Dél-Koreából!

      Fekete Ginseng

      Geumsani ginzeng – a fekete ginsengek királya

      Az általunk használt fekete ginseng Geumsan tartományból származik, ezen belül egy kis faluból, Namiból ahol évszázadok óta termesztik. Ez az első hely, ahol konkrétan termesztették a ginsenget, mostanra pedig kitapasztalták a legjobb minőségű növények termesztésének titkait, így igen magas minőségű ginsenget kínálnak.

      BTGin Koreai Ginseng Kapszulák: 

      Ezek a kapszulák már 4. ill. 5. generációs ginseng fejlesztések (A fekete ginseng volt a 3. generáció). A technologiának köszönhetően ezek a ginseng termékek rendelkeznek a legmagasabb felszívódási aránnyal és hatóanyagtartalommal.

      6 éves ginseng gyökérből a legújabb technológiák alkalmazásával készítették őket így a hatásuk, hatóanyagtartalmuk a kivonatokéval vetekszik, sőt a Saponin Plusz Ginseng kapszula - Extra Strong jelenleg a legmagasabb hatóanyaggal rendelkező termékünk és saját tapasztalatom alapján ennek a legintenzívebb a hatása.

      Saponin ginseng kapszula - extra strong

      Enzimes Fermentált Vörös ginseng kivonat

      Dél-Korea csúcs vörös ginseng kivonata amely szintén az 5. generációs technológiával készül. Így garantálva a hagyományos kivonatokhoz képest a jobb felszívódást. A termékről további információt itt olvashatsz, klikk ide!

      Enzimes Fermentált Vörös Ginseng kivonat 90g

      A ginseng termesztés kezdeteihez egy koreai legenda is társul:

      Egy Kang nevű fiatalember, aki körülbelül 1500 évvel ezelőtt élt, korán elvesztette apját, és anyja is haldoklott. Imádkozott az anyja gyógyulásáért egy hegyi barlangban. Ezt követően egy isten jelent meg álmában, és azt mondta neki, hogy keressen egy növényt három vörös bogyóval egy vörös sziklán a hegyen, és főzze le az anyjának. Miután Kang felébredt az álomból, a vörös sziklához ment, ahol valóban talált egy növényt, három piros bogyóval. Leszedte, lefőzte, majd odaadta az anyjának, aki csodálatos módon meggyógyult. Kang ezután a faluban elültette a növény magját, így ő lett az első, aki mesterségesen termesztett ginsenget.

      Hogy a legenda igaz-e, azt nem tudhatjuk ennyi év távlatából, mindenesetre a történet jól mutatja, hogy a koreaiak milyen erőt tulajdonítanak a ginsengnek.

      Nos, csodaszernek talán nem tekinthetjük, bár a csoda fogalma is relatív. Az biztos, hogy ma, a modern korban is számos különféle problémára jelenthet megoldást a ginseng, és itt nem feltétlenül csak fizikai panaszokra kell gondolni. A fejlett országokban például népbetegség a stressz, ami számos egészségügyi gondért felelős, a ginseng rendszeres fogyasztásával ugyanakkor csökkenthető a stressz szintje is.

      Ez annak köszönhető, hogy a ginseng az úgynevezett adaptogén gyógynövények közé tartozik. Ez annyit jelent, hogy a szervezetet ért stresszhatások után képes segíteni abban, hogy minél hamarabb visszaálljon a normális állapot. Éppen ezért kiváló választást jelenthetnek például sportolóknak is, akik komoly fizikai stressznek teszik ki szervezetüket az edzések és a versenyek során.

      Ugyanez természetesen a hétköznapokban is működik, mind a fizikai, mind a mentális stressz esetében.

      A fekete ginzeng exportőre

      Maga Geumsan tartomány is egészen meseszerű – ha ebből indulunk ki, akár a fenti történet is igaz lehet. Területének 71,5% -át hegyek borítják, valamint itt fut a Geumang-folyó, más néven a „Selyem-folyó”.

      Mintha ez a hely lenne a „kiválasztott”, ahol létrejöhetett Dél-Korea legnagyobb ginseng termelő területe. Geumsan nagy mennyiségű, kiváló minőségű nyers ginsenget termeszt.

      A fekete Ginseng lelőhelye Dél-Koreában

      Az országban itt a legnagyobb a ginseng-feldolgozók száma, összesen 375. Az itteniek ismerik a fekete ginseng elkészítésének speciális technológiáját, így a lehető legjobb minőségű fekete ginseng kerül ki a tartományból.

      A legjobb minőségű ginseng garantált

      Mára Geumsan tartománynak 1500 évnyi tapasztalata van a ginseng termesztésében, így volt idejük tökélyre fejleszteni a technikát.

      Az itt termesztett növények GAP tanúsítvánnyal rendelkeznek, ami garantálja, hogy a ginseng termesztése és feldolgozása maximálisan biztonságos – egyebek mellett a vegyi anyagok, idegen anyagok, mikróbák mennyiségét is szabályozzák a folyamat során.

      A Geumsan fekete ginzeng ’Geumheuk’ RFID rendszert használ, ami rádiófrekvenciás azonosítást tesz lehetővé. Így követhetővé válik a felhasznált vegyszerek mennyisége, a talaj és a víz minősége, mennyisége a termesztés kezdetétől, vagyis az egész folyamat ellenőrizhető, elejétől a végéig.

      Mi ezt a ginsenget importáljuk, egyenes Geumsanból, ezért nálunk a legjobbh minőségű ginsenghez juthatsz hozzá!

      Miben rejlik a fekete ginseng egyedisége?

      A fekete ginseng, ahogy már említettük minimum 6 mg/g hatóanyagot tartalmaz. Nyers ginsengből állítják elő kilenszeri gőzöléssel, szárítással. Európában nagyon nehéz beszerezni, mi közvetlenül Koreából importáljuk, megbízható partnertől.

      A fekete ginseng olyan eljárással készül, melynek során átrendeződik a ginsenozid Rg3, Rg5, Rk1 hatóanyagok aránya a ginsengben.

      Hogy mit is jelent ez?

      A fekete ginseng egy átlag vöröshöz képest (nem a nálunk kaphatóakhoz képest) közel kétszer annyi Rg3 ginsenozid hatóanyagot tartalmaz. Ennek köszönhetően lényegesen hatékonyabb tud lenni, és számos probléma esetén nyújthat megoldást.

      Javítás: Az enzim technológival készült vörös ginseng kivonat és Saponin ginseng kapszuláknál viszont tapasztalatink szerint nem hatékonyabb, de ugyanolyan jó termék.

      Fekete Ginseng

      A hatását nagyon széleskörű ismerik, íme a legjellemzőbb példák avagy mire jó a ginseng?

      • Immunerősítés: az immunrendszer erősítésére folyamatosan szükség van. Mindenhol vannak körülöttünk kórokozók, és kizárólag a szervezetünk védekezőképességén múlik, hogy meg tudunk-e birkózni velük. Kutatások igazolják, hogy a ginseng kivonata antimikrobális vegyületeket is képes előállítani az emberi szervezetben, továbbá serkenti a sejtek működését, ezzel erősíti az ellenállóképességet. Ez akkor is jól jöhet, ha teljesen egészséges vagy, hiszen sosem tudhatod, mikor terít le egy megfázás, vagy komolyabb vírusos, bakteriális fertőzés. Ha pedig van meglévő krónikus betegséged, kulcsfontosságú lehet az immunrendszered erősítése!
      • A vérkeringés javulása: a szív-és érrendszeri problémák nagyon sok embert érintenek Magyarországon, mondhatni, népbetegségnek számítanak. Ide tartozik a magas vérnyomás, a szívritmuszavar, az érelmeszesedés, és még hosszan lehetne sorolni. Mindenen nem képes a fekete ginseng segíteni, de sok van ezek közül, amin igen, például normalizálja a vérnyomást (az alacsony vérnyomást emeli, a magas vérnyomást csökkenti) – természetes módon, gyógyszer nélkül!

      • A fáradtság megszűnése: az állandóan jelenlévő, krónikus fáradtság sem ritka jelenség a mai rohanó világban. Mindenki hajt, kevés az idő a pihenésre, kikapcsololódásra. A fekete ginseng élénkítő hatása révén képes csökkenteni a fáradtság okozta dekoncentrációt, fittebb, frissebb lehetsz tőle, ezáltal pedig a teljesítményed is javulhat, az élet minden területén. Ha mindig is irigyelted azokat, akik a hét minden napján képesek ezerrel pörögni, lehet, hogy most rájöttél, mi a titkuk!

      • Vércukorszint-szabályozás: a szív- és érrendszeri problémákhoz hasonlóan a cukorbetegség is gyakori probléma a lakosság körében. A Marylandi Egyetem kutatói egy kísérlet során arra a következtetésre jutottak, hogy azok a 2-es típusú diabéteszben szenvedők, akik fekete ginsenget fogyasztottak valamilyen cukros üdítő ivása előtt, alacsonyabb vércukorszintet produkáltak a folyamat végén történő méréskor, mint azok, akik nem vittek be ginsenget. A ginseng különösen akkor lehet hatásos, ha még nincs kialakult cukorbetegség, de már látszanak az előjelei – a megelőzés a legjobb védekezés! Azonban már aktív betegség esetén is jótékony hatása van, akkor sem fölösleges szedni.

      • A fizikai erőnlét javulása: mindenkivel előfordul, hogy úgy érzi, árnyéka csupán önmagának, és nem képes azt a szintet hozni, azt az eredményt elérni, amit elvár magától. Főleg igaz ez akkor, ha korábban rendszeresen mozogtál, edzettél, de egy időre leálltál vele bármilyen okból. A fekete ginseng ugyanakkor képes fokozni a fizikai erőnlétedet – na persze, ehhez Te magad is kellesz, a kivonat önmagában nem fog csodát tenni, de segíthet abban, hogy hamarabb elérd a vágyott kondíciót.

      • Öregedésgátló hatások: senki sem akar öregedni, de az idő vasfoga sajnos mindenkin fog, kívül és belül egyaránt. Nem mindegy azonban, hogy milyen hamar, és mennyire érezhetően, látványosan. A fekete ginseng segít késleltetni az öregedést, mind a külső vonatkozásait, mind pedig a belsőt. Segítségével tovább őrizheted meg a fiatalos külsőt, de tovább maradsz fitt, energikus is.

      • Zsírégetés: a ginseng nőkre gyakorolt hatása nem olyan kiemelt téma, mint a férfiaknál a potencianövelés, azonban számos területen kedvező hatással vannak a nőkre is. Például segítik a zsírégetést, ami ugyan a túlsúlyos férfiak esetében is szuper, de valljuk be, többnyire a hölgyek foglalkoznak többet a testsúlyukkal. A zsírégetés előmozdítása mellett a fekete ginseng csökkenti az étvágyat, továbbá az anyagcserét is fokozza: ez a trió pedig hihetetlenül hatékonnyá teszi a fogyni vágyók támogatásában. Ha tehát megszabadulnál néhány plusz kilótól, érdemes a valódi koreai fekete ginsenget a mindennapjait részévé tenni!

      • Gyulladáscsökkentő hatások: gyakran nehezítik az életünket kisebb-nagyobb gyulladásos folyamatok, amik adott esetben igencsak fájdalmasak tudnak lenni. A ginseng hatóanyaga a gyulladásos folyamatokat nagyon sikeresen gátolja, rövid idő alatt képes jelentős javulást elérni. Ezt már több koreai kísérlettel is sikerült alátámasztani. Éppen ezért, bármilyen gyulladásos megbetegedés esetén javasolt a fekete ginseng fogyasztása, ugyanis, ha teljesen nem is tudja meggyógyítani az érintett területet, az biztos, hogy jelentős javulás érhető el vele.

      • Az agyi aktivitás fokozása: voltál már abban a helyzetben, hogy nagyon kellett volna koncentrálnod, de nem ment? Esetleg egy kicsit túl gyakran is átéled ezt? Akkor a fekete ginseng lehet a legjobb barátod, ugyanis serkenti az agyműködést, ezáltal javítja a koncentrációs képességet, a memóriát. Dél-Koreában végzett kutatások szerint ez olyannyira igaz, hogy Alzheimer-kórban szenvedők esetében is jelentős javulást sikerült elérni, ami további hónapokon keresztük fennmaradt, és csak huzamosabb megvonás után épültek le újra a kezelt betegek. Mindez arra enged következtetni, hogy a ginsengnek komoly szerepe lehet az Alzheimer-kór kezelésében a jövőben – habár ehhez azért még jó néhány tanulmányra szükség lesz.

      • Sporttevékenység, teljesítmény fokozók: Koreai ginseng tea fogyasztása rendkívűl gyakori a sportolók körében és nagyon jó hatásfokról számolnak be.

      Ha alaposabban megnézed a listát, rengeteg olyan probléma szerepel rajta, ami nagyon általánosan jellemző idősebb korban, de sokszor már a középkorúaknál is megjelenik, azok a vérkeringési problémák, a gyengébb immunrendszer, állandó kimerültség, gyengülés, az agyi funkciók romlása.

      Ezek közül 1-2 pont mindenkit érint. Csak általában nem vesszük komolyan, mert „a korral jár”.

      Hányszor hallottad már 40-50 éves embertől, hogy kicsit már magas a vérnyomása, de nem baj, ebben a korban ez már normális? Esetleg Te magad gondolod így? Hányan hiszik azt, hogy teljesen természetes, ha folyton fáradtak, mert már nem bírják úgy a tempót, mint húszévesen? Ugyanígy rendben lévőnek gondoljuk, hogy már nem vág úgy az agyunk, nem olyan erős az immunrendszerünk, fizikailag is gyengülünk. Megadóan beletörődünk, mert „ez az élet rendje”.

      Ha nem fogadnánk ezt el, ha tennénk ellene, sokkal tovább maradhatna meg az egészségünk, fizikai lendületünk!

      Nagyon kevés szó esik nálunk a problémák megelőzéséről, vagy az első, enyhe tünetek kezeléséről. Pedig minél előbb cselekszünk, annál jobb esélyünk van arra, hogy megállítsunk, vagy jelentősen lelassítsunk olyan folyamatokat, amik a leépülésünkhöz vezethetnek. Akár gyógyszer nélkül, természetes módszerekkel!

      Ha gyógyszert nem szívesen szedsz, részesítsd előnyben a természetes gyógymódokat – a ginseng számos „korral járó” problémán segít!

      …és sokszor olyasmin is, amit nem is gondolnánk!

      A fenti szép kis lista, de messze nem merít ki mindent, amire befolyással lehet a fekete ginseng.

      Vannak ugyanis olyan hatásai is, amikkel nem mindig vagyunk tisztában – minket is érnek meglepetések, mikor megkapjuk a vásárlóink visszajelzését.

      Panax Ginseng vélemények: 

      Ínyvérzésem szűnt meg - Dominik

      „Bő két hete, minden nap, reggel egy kiskanállal fogyasztok a fekete ginsengből, amit Tőletek vásároltam dupla üveges kiszerelésben. Ahogyan Facebook Messenger üzenetben korábban is írtam, a csomagolás, a termék kisugárzása és üzenete abszolút prémium minőségű készítmény benyomását kelti, aminek élettani hatásai és eddigi tapasztalataim maradéktalanul eleget is tesznek.

      Régóta fennálló ínyvérzésem szűnt meg szinte teljesen, jó eséllyel a ginsengtől, mert eddig akármivel próbálkoztam, nem koronázta siker az erőfeszítéseimet. Ezen kívül energikusabb is vagyok, bár ezen a téren egyelőre túl nagy áttörést nem sikerült elérni, viszont a mentális funkciók vitathatatlanul erősödtek, írom mindezt úgy, hogy 27 éves vagyok, de így is adott már e pár hét alatt is pluszt.

      A járulékos, pozitív hatásokat egyébként a szexuális funkciók, kiemelten a nemi vágy területén is kétségtelenül érzem. Még egy mind mentálisan, mind pedig fizikailag kimerítőbb nap után is határozottan magas szinten van a szexuális vágy és erőnlét.

      Elolvastam a napokban publikált, részletes, magyar nyelvű tanulmányt az igazolt hatásokról, mely leírást ezúton is köszönök szépen a többi fogyasztó nevében is. Igényes, részletes, szakmailag hiánypótló összeállítás, főképpen persze magyarul.”

      Mellékvese elégtelenség - T. Szilvi

      „Augusztus végén próbáltam ki a vörös ginsenget nagyon pici adagokban emelve a mennyiséget. Mivel napról napra épült fel a hatása, de már egy hét után éreztem a felmutatható különbséget az állapotomban, ezért legközelebb már a fekete ginsenget rendeltem meg.

      Fekvő betegként az alacsony kortizol szint miatt délután már nagyon nehéz volt felkelni, este pedig minden mozdulatot erősen megfontoltam. A fekete ginsenggel két hónap alatt erős javulást értem el, az esti órákban sem jelentett akkora problémát felkelni. Egy fertőzés, fogyás, sajnos teljesen visszavetett novemberben, de a regenerálódásban ismét segít ez a ginseng. Korábban is használtam ginsenget adaptogén volta miatt a hormonrendszeremre, de a ginseng tea az utóbbi időben talán 2 órán keresztül tudott némi energiát biztosítani, az ampullástól viszont rosszul lettem az ételérzékenységeim miatt. Ez a kivonat nem okozott semmilyen problémát, csak javulást hozott az állapotomba.

      Mindenkinek ajánlom az endokrin betegségeire is a korábbi ismereteim, orvosi egyeztetés és a tapasztalataim alapján.”

      Eltűntek a kiütéseim – Horváth Úr

      „Én is sokadszorra vásárolok fekete ginsenget és a szokásos pozitív hatásokon kívül, egy 10 éve fennálló problémát megoldott. Kb. 10-11 éve folyamatosan bizonyos időközönként kiütések jönnek elő a bőrömön elsősorban a kezemen. Rendkívül gyötrő, hiszen gyakorlatilag véresre, a húsomig kapartam őket. Örömmel jelentem amióta a fekete ginseng kivonatot elkezdtem fogyasztani az első időben ritkult, majd teljesen megszűntek ezek a kiütések. Köszönöm Fekete Ginseng. Illetve fontosnak tartom kiemelni, hogy Évike és Balázs telefonon mindig rendkívül segítőkészek voltak, mert én bizony telefonon rendelem a terméket ebben a modern világban. Jó egészséget!”

      Az ilyen, „meglepetés-javulások” azért is lehetségesek, mert nem vagyunk egyformák, és a szervezetünk sem egyformán működik. Így természetesen az is elképzelhető, hogy a fekete ginseng érezhető hatása is eltérő lesz az egyes embereknél. Könnyen lehet, hogy Te is tapasztalsz majd olyan jellegű javulást, amire nem számítottál!

      A 6 éves ginseng és a szex – tényleg hat még erre is?

      Ginseng hatása a férfiakra

      A ginsenget nagyon sokan ismerik potencianövelőként. Valóban hatással van a szexuális aktivitásra, mégpedig azáltal, hogy serkenti a vérkeringést, illetve a tesztoszterontermelést is fokozza. A fekete ginsengben és a BTGin kapszulákban található Rg3 ginzenozid továbbá természetes afrodiziákum, ami a vágyat is meghozza.

      Ginseng hatása a nőkre

      Kissé méltatlan ugyanakkor, hogy a ginsengről nagyon sokan csak annyit tudnak, hogy hatékony potencianövelő. Persze ez is fontos, de a ginseng nőkre gyakorolt hatása sem elhanyagolható: ahogy említettük, vágykeltő hatása van, ami a szebbik nem képviselőinek esetében is meglátszik. A visszaesett libidó újra régi lehet, ha rendszeresen fogyasztasz fekete ginsenget!

      Szintén kevésbé ismert, hogy a változókorban lévő nőknek is segíthet a ginseng, pedig így van: csökkenti a manopauza kellemetlen tüneteit, ezzel pedig jelentősen javít az életminőségen a mindennapokban.

      Hogyan érvényesülhet a ginzeng hatása?

      Már ejtettünk szót az Rg3 ginzenozidról, ami a jó minőségű Dél-Koreában termesztett ginseng egyik fő hatóanyaga. Ahhoz, hogy a legjobb hatékonyságot érjük el, olyan növényt használunk fel, ami 6 éves. A növény hatóanyag-tartalma ugyanis ekkor ér el egy olyan csúcsot, ami már jól hasznosítható a test számára. Azonban még ekkor is nagy mennyiségre van belőle szükség:

      7 kg növény kell ahhoz, hogy 1 kg ginseng kivonatot kapjunk!

      A 6 éves növényt ráadásul 8 évente lehet csak betakarítani, ugyanis a köztes időben 2 évig pihentetik a talajt a még jobb minőség érdekében. Ez indokolja a valódi, prémium minőségű panax ginseng magasabb árát – megéri ugyanakkor többet áldozni rá, mert jelentősen hatékonyabb! Az olcsóbb termékek olyan minimális hatóanyagot tartalmaznak, hogy valódi hatás nem várható tőlük.

      A 6 éves növényt a leszedése után összesen 9 alkalommal gőzölik, hogy fekete ginseng legyen a végeredmény.

      Akár már néhány nap után érezhető a ginseng elképesztő hatása, azonban ahhoz, hogy ki tudja fejteni a teljes hatékonyságát, legalább 1 hónapig érdemes szedni!

      Ginseng hatóanyagtartalma

      Hogyan érdemes fogyasztani? A ginseng felhasználása

      A ginseng napi adagját reggel, délelőtt javasolt bevenni, de akkor sincs semmi gond, ha egy pörgősebb napon csak délután jut eszünkbe. Este ugyanakkor már nem javasolt bevinni a szervezetünkbe, mégpedig a tonizáló hatása miatt! Ügyelj rá, hogy ne lépd túl a napi ajánlott mennyiséget, hiszen aktív hatóanyag-tartalma miatt óvatosan kell vele bánni!

      A ginsenget többféle formában is elérheted: por, kivonat, tea, ital készül belőle, de nálunk ginsenges kávéhoz is hozzájuthatsz! Válaszd a neked leginkább megfelelő variációt!

      Több lehetőséged is van a bevitelre:

      • langyos teában
      • gyümölcslében
      • akár magában. Ha nagyon keserűnek érzed, ehetsz utána egy kiskanál mézet, majd igyál rá vizet, ez semlegesíti a keserű ízt.

      Komoly megkötések nincsenek, tapasztald ki, neked hogy a legjobb!

      Ginseng mellékhatásai - Tények és tévhitek – amit sokan rosszul tudnak a ginseng várható hatásáról

      Mind a szkeptikusok, mind a ginsenget pártolók oldalán vannak olyan tévedések, amik félinformációkból, vagy a ginseng hatásainak vagy a ginseng mellékhatásainak félreértelmezéseiből adódnak.

      Íme, a leggyakoribb tévhitek:
      • Ginseng szedésével kiválthatók a gyógyszerek. Idővel lehet, hogy igen, de biztos, hogy nem javasolt azonnal letenni az orvos által felírt gyógyszereket.
      • A ginsengtől túl akítv lesz az agy, ezért alvászavart okoz. Nem igaz! Bár tényleg serkenti az agy működését, az alvásra is jó hatással van – kifejezetten mélyebb alvásra számíthatsz a szedése alatt.
      • A ginseng olyan, mint a kávé. Sokan hiszik, hogy serkentő hatása miatt úgy működik, mint a kávé: ha fáradt vagyok, beveszek egy kicsit többet, és kész. Ez nem igaz! Fontos, hogy folyamatos legyen a ginseng szedése, ne legyen megszakítások, kilengések. Az ajánlott napi mennyiséget nem szabad túllépni, ráadásul a ginseng nem fog hirtelen felpörgetni, mint a kávé.
      • Az olcsó kapszulák ugyanolyan jók, mint a drágább típusok. Már érintettük ezt a témát: sajnos ezek a készítmények töredékét sem tartalmazzák annak a hatóanyag mennyiségnek, mint a 100%-os ginseng kivonatok vagy BTGin kapszulák. Bár ezek drágábbak, valóban hatékonyak, míg a filléres ginsengektől sok mindent nem várhatunk, mert alig van bennük valami hatóanyag. Ha így nézzük, az olcsó készítmények a drágák, mivel semmilyen hatásuk nem lesz.
      • Ez „csak” egy gyógynövény, ezért bármennyit lehet belőle szedni. Ez éppen az aktív hatóanyag miatt nem igaz: ahogy a gyógyszereket, úgy a valódi hatóanyagokat tartalmazó készítményeket nem ajánlott túladagolni! Mindig tartsd be az előírt mennyiséget!

      Természetes egészségmegőrzés ginsenggel

      A 6 éves ginseng tehát számos pozitív hatással bír a szervezetünk működésére. Fogyasztása szinte bárkinek javasolható, aki felnőtt, nem várandós vagy nem szoptat éppen.

      Alkalmazhatod, ha:

      • szeretnél élénkebb lenni
      • általánosan jobb közérzet elérése a célod
      • szeretnél aktívabb szexuális életet
      • hatékonyabban szeretnél fogyni
      • valamilyen konkrét egészségügyi problémád van, és szeretnél minél nagyobb javulást elérni

      Amennyiben körültekintően, az adagolást betartva alkalmazod a ginzenget, nem kell mellékhatásoktól tartanod egy kíváló megoldás a természetes egészségmegőrzésre!

      Próbáld ki, és győződj meg magad a ginseng hatékonyságáról!

      Saponin ginseng kapszula - extra strong

       

      Az alábbi oldal lengyelül itt olvasható! Klikk!

      Ez a cikk románul itt olvasható! Klikk