Tartalomjegyzék
Agyserkentés természetesen
Időnként mindenkinek jól jön, ha felturbózhatja egy kicsit a szellemi teljesítőképességét, ezt különösen az érettségi vagy a gyilkos egyetemi vizsgaidőszakok során érezzük így. Nagy szerencsénkre a természet alkotott egy csodálatos gyógynövényt, a koreai ginsenget - amit már csak használni kell ahhoz, hogy semmi se állhasson a szellemi frissesség útjába.
Hozzánk hasonlóan talán Te is némi nosztalgiával emlékszel vissza az érettségit megelőző hónapokra, és az azt övező lázas kapkodásra, amikor a gimnázium négy éve alatt elmulasztott tananyagot próbáltad meg néhány röpke hónap alatt pótolni.
Míg a lehetetlennel próbálkoztál, addig feltűnésmentesen a mindennapjaid részévé váltak a nonstop tanulással átvirrasztott éjszakák, az állandó fáradtság, a szellemi és testi kimerültség, a feszült idegeskedés, és a pánik, hogy ezzel nem fogsz időben végezni!
Gyakran érezted úgy, hogy ennél többet egyszerűen már nem tud befogadni az agyad, pedig még a tankönyvből is hátravolt legalább 60 oldal, és a tételeknek sem értél még a végére.
Aztán szerencsére sikerült kihúznod azokat a kívánt tételeket, így a határtalan megkönnyebbüléstől vezérelve adtál számot a tudásodról. Kezedbe kaptad a bizonyítványodat, és azt hitted, hogy végleg magad mögött hagyhattad életed legstresszesebb időszakát.
Csakhogy utána jött az egyetem.
Ahol még tovább fokozódott a helyzet, mert minden egyes vizsgára egy-egy érettségi anyagának megfelelő mennyiségű tananyagot kell elsajátítanod. Pedig már az érettségire is azt hitted, hogy ennél többet egyszerűen képtelen vagy megjegyezni, ugye?
Agyserkentés tanuláshoz
![Agyserkentés ginseng módra - koreaiginseng.hu](https://cdn.shopify.com/s/files/1/2319/0991/files/koreaiginseng_agyserkentes-2_medium.jpg?v=1565715669)
Mi lenne, ha felturbózhatnánk egy kicsit a memóriánkat? Ha még a vizsgák előtt javíthatnánk a koncentrációképességünkön? Ha úgy tudnád elvégezni az egyetemet, hogy nem kell órákig görnyedned a tankönyvek fölött? Csak azért, hogy egyáltalán eljusson a tudatodig a szavak értelme.
Nos, ez azért jelentősen megkönnyítené a helyzetedet, nem igaz?
Nem lenne szükség annyi álmatlan éjszakára, kihagyott programra, ingerlékeny megnyilvánulásra. A ginseng segítségével mindez nemcsak dédelgetett vágyálom lehet, hanem valóra is válhat. Tiltott szerek, stimulánsok, és mellékhatások nélkül. Természetesen.
Ginseng hatása az agyra
A koreai ginseng olyan távol-keleti gyógynövény, aminek áldásos hatásait évezredek óta ismerik és alkalmazzák is. De miért van ez így?
![Agyserkentés ginseng módra - koreaiginseng.hu](https://cdn.shopify.com/s/files/1/2319/0991/files/black-ginseng-six-years-old_043a41b5-c1ff-4166-936e-2489d243cfe1_medium.jpg?v=1517046542)
Ez főként a ginsengben lévő ginsenozidok köszönhető, mert ezek biztosítják azt, hogy a növényben lévő hatóanyagok (például a szaponinok, aminosavak, peptidek, poliszacharidok, panaxanok) kifejtsék a hatásukat. Hatásukra a ginseng remekül oldhatja a stresszt, segítheti a koncentrálásban, és még a memóriáját is megacélozza.
Még az immunrendszeredet is megerősítheted, így nem kell attól tartanod, hogy pont a vizsgaidőszakban esel majd ágyba magas lázzal, és az ilyenkor a hátad közepére sem kívánt influenzával.
Emellett antioxidáns hatásának köszönhetően, a koreai ginseng a másnaposság tüneteit is csökkenti, ami azért az egyetemi bulikat ismerve, nem éppen hátrány. Ha időd engedi, egy-egy görbe este is belefér, és kiélvezheted a diáklét minden előnyét!
A plusz, ami a koreai ginsengben rejlik
Kevésbé köztudott tény, de igaz: a prémium minőségű koreai ginsenget 6 éven át nevelik, így a szokásos, a hazai piacon kapható ginseng készítményekhez képest, 6-7-szeres hatóanyag-tartalom van benne. Ennek köszönhető mindaz a szellemi-testi update, amit a használatával mindannyian megtapasztalhatunk.
Talán meglepő lehet, de 1 kg ginseng-kivonat előállításához 7 kg 6 éves ginsengnövényre van szükség. Ez a hosszas nevelési idő biztosítja azt, hogy a ginseng-kivonat valóban prémium legyen: ekkor tartalmazza a ginsenozidokat a lehető legmagasabb koncentrációban ez a gyógynövény, így erőteljesebben fejtik ki a hatásukat.
A ginseng-kivonat könnyen a napi rutinod részévé válhat, hiszen akár már a reggelihez is elfogyaszthatod. Ha esetleg nem kedvelnéd a fanyar ízeket, nyugodtan keverd el valamivel vagy jöhet utána egy kis kanál méz.
Legyél frissebb, fittebb, vidámabb, tanulj hatékonyabban és kevesebb fáradtsággal! A Prémium Fekete Koreai Ginseng kivonattal adj természetes löketet az agyadnak, és élvezd ki az utolsó cseppig annak minden előnyét!
Szívesen meggyőződnél a Prémium Fekete Koreai Ginseng minden előnyéről? Ha esetleg kérdésed lenne, fordulj hozzánk bizalommal!
Ha pedig a legújabb kutatási eredmény, az enzimtechnológia által kifejlesztett Enzimes Fermentált Ginseng kivonattal turbóznád az elmédet, akkor kattints ide!