Rg3 ginzenozid és a rák – alternatív segítség a láthatáron

Rg3 ginzenozid és a rák – alternatív segítség a láthatáron - Hogyan épülhetünk fel a kemoterápia után gyorsabban?

Bár rengeteg, korábban halálos betegségre sikerült már megtalálnunk a gyógymódot, vagy legalább olyan kezelést, amivel kordában lehet tartani, a rák még mindig egy rettegett kór. Nem válogat, sokszor a semmiből csap le, alattomosan növekszik a háttérben, és mire kiderül, gyakran már súlyos a helyzet. Nem lehetetlen belőle felépülni, de hogy sikerül-e, az nagyon sok tényezőn múlik, és egyetlen érintett sem tudhatja, ő melyik csoportba fog tartozni. Mindenesetre a megfelelő terápia kulcsfontosságú.

Mitől alakul ki a rák?

Ha tudnánk, akkor talán megelőzhető lenne, de az az igazság, hogy csak bizonyos hajlamosító tényezőket ismerünk, pontosan nem tudjuk, ki lehet érintett. Éppen emiatt ijesztő: bárkiben kialakulhat a betegség, nemre, korra, egészségi állapotra, sőt, életmódra való tekintet nélkül.

Másrészről, ez csak részben igaz, mert, ahogy említettük, vannak bizonyos ismereteink arról, hogy mi okozhat rákos megbetegedést, így némi odafigyeléssel, a megfelelő életmóddal van esély bizonyos ráktípusok egy részének megelőzésére. De garancia nincs, mindent nem lehet kivédeni. Tudjuk például, hogy a dohányzás okozhat tüdőrákot, de láttunk már olyan tüdőrákost, aki sosem dohányzott, és olyan dohányost is, aki szép kort megélt egészségesen.

Az életmódbeli szokások, környezeti tényezők mellett ugyanakkor a genetikai tényezők is szerepet játszanak. Bizonyos daganattípusokra való hajlam tud sajnos öröklődni. Erre példa a BRCA nevű gén mutációja, ami öröklődhet, és számos daganattípus kialakulásáért felelős, többek közt mell-, petefészek-, hasnyálmirigy-, prosztatarák, valamint melanoma.

És ott van még sok-sok tényező, amit nem ismerünk. Mert sajnos számos olyan eset is előfordul, amikor az érintett egészségesen élt, vigyázott magára, járt szűrővizsgálatokra, a családjában nem volt még daganatos megbetegedés, de nála mégis megjelent.

Mitől függ a túlélés?

A rák túlélése egyéni, de alapvetően 4 dolgon múlik:

  • a daganat típusa: a rák nem egyféle betegség, többféle daganat alakulhat ki, amit a viselkedése, összetétele stb. szerint osztályoznak.
  • a daganat helye: nem minden szerv esetében azonosak a túlélési esélyek. A tüdőrák esetében például viszonylag alacsonyak, de egy áttét nélküli mellrákból könnyebben fel lehet gyógyulni.
  • a folyamat előrehaladottsága (vannak-e áttétek, mennyi, hol stb.): ha a rák már több szervet érint, nehezebb a gyógyulás.
  • hogyan reagál a kezelésre: vannak ráktípusok, amik nagyon jól reagálnak a kemoterápiára, sugárterápiára, illetve egyéb kezelésekre, mások szinte semennyire.

Az mindenesetre biztos, hogy kezelésre szükség van, még akkor is, ha az agresszív, mert ez jelenti a legjobb esélyt a túlélésre.

Hogyan lehet legyőzni a rákot?

A daganatos megbetegedések kezelése nem egységes: függ attól, hogy hol van a daganat, milyen típusú, mennyire előrehaladott. Bizonyos esetekben a műtét, azaz a daganat eltávolítása az első lépés, ezután következhet gyógyszeres terápia. Máskor nem lehet azonnal műteni a beteget, itt előbb sugár- vagy kemoterápiára lehet szükség a daganat méretének csökkentése céljából. De az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem műthető, vagy nem is kell műteni.

Nem szépítjük: mivel a rák egy agresszív, pusztító betegség, az alkalmazott terápiák se kimondottan finomak. Amellett, hogy pusztítják a daganatot, sajnos mást is pusztítanak, aminek vannak következményei.

Mi öli meg a rákos sejteket?

A műtét mellett az alábbi kezelési módok jönnek többnyire szóba:

  • Célzott biológiai terápiák: az utóbbi években hatalmas áttörést hoztak a rákgyógyításban a célzott daganatterápiák, amik lényege, hogy szemben a hagyományos módszerekkel, egy meghatározott molekuláris célcsoportra hatnak, így akadályozva meg a rákos sejtek további osztódását és a daganat növekedését. Bizonyos ráktípusok esetében figyelemreméltó eredményeket lehet ezekkel elérni, de sajnos egyelőre nem jöhetnek szóba minden esetben.
  • Sugárterápia: a rák elpusztítására, vagy a daganat növekedésének kontroll alatt tartására használják. Akkor igazán eredményes, ha a rákos daganat kiterjedése még csak egy helyre korlátozódik. A sugárterápia a DNS károsítása révén gátolja a sejtosztódást, azonban nem csak a daganatos sejtekre hat, hanem az épekre is – éppen ez a hátránya, habár manapság minimalizálni tudják a daganat környéki ép sejtek pusztulását.
  • Kemoterápia: a kemoterápia a gyakorlatban azt jelenti, hogy a beteget sejtmérgekkel kezelik, amik megölik a ráksejteket, de minimum akadályozzák, hogy tovább szaporodjanak. A sejtmérgek zöme kimondottan a gyorsan szaporodó sejtekre hat, amilyenek a ráksejtek. Csakhogy vannak más sejtek is, amik hasonló tulajdonságokkal bírnak, emiatt vannak a kemoterápiának komoly mellékhatásai, amik miatt rossz híre van.

Mindezek mellett persze ott van még minden más is, amivel a betegek próbálkoznak a gyógyulás érdekében. Ilyenek az életmódbeli változások, valamint az alternatív gyógymódok a rák ellen, amikkel meg lehet támogatni az orvos által előírt kezelést. Ilyen lehet az Rg3 ginzenozid fogyasztása is, ugyanis koreai kutatások kimutatták, hogy a hagyományos kezelések mellett Rg3 ginzenozidot fogyasztó rákbetegek túlélési esélyei számottevően jobbak lehetnek bizonyos ráktípusok esetében.

Hogyan segíthet a nagymennyiségű rg3 ginzenozid a rákos betegek gyógyulásában? A kemoterápia utáni regenerálódás

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni: nem a sugárterápia, illetve kemoterápia helyett, hanem ezek MELLETT, ezeket kvázi megtámogatva lehet célszerű a ginzeng fogyasztása.

Koreai kutatások során a következő eredmények születtek:

  • Az Rg3 ginzenozid gátolhatja a daganat kiújulását és más szervekre való átterjedését a műtéti eltávolítást követően, valamint sugárkezelések után.
  • Az Rg3 ginzenozid fokozhatja a sugárkezelés hatását, csökkenti a mellékhatásait
  • Csökkentheti a szervezet ellenállását a kezelés felé
  • Erősíti az immunrendszert
  • Javítja a betegek étvágyát és általános állapotát, enyhíti a fájdalmat.
 

Kutatások az Rg3 ginzenozid alkalmazásáról rákos betegeknél:

  • Egy 2007-es tanulmány[1] során 71 gyomorrákos pácienst vizsgáltak, akik közül 33 páciens a szokásos kezelést kapta, 38 azonban Rg3 ginzenozidot is kapott mellé. Míg előbbi csoportátlagos túlélése 25 hónap volt, addig az Rg3-at is fogyasztó csoporté mintegy 40 hónap.

  • Egy 2009-ben végzett teszt[2] során nyelőcsődaganatos betegeknél vizsgálták az Rg3 ginzenozid hatását. 60 betegból 30 kapott Rg3-at, 30 nem. Az Rg3 ginzenozidot is fogyasztó csoport 1 éves túlélési aránya 66,7% volt, míg az Rg3-at nem kapó csoporté 36,7%.

  • Egy 2006-os vizsgálat[3] szerint pedig a tüdőrákban szenvedőknél is szép eredményeket lehet elérni. Összesen 115 pácienst vizsgálva az az eredmény született, hogy a hagyományos kezelés mellé Rg3 ginzenozidot is kapó csoport átlagos túlélési ideje 15,8 hónap volt, míg a ginzenozidot nem kapóké 9,7 hónap.

A vizsgálatokból kiderül, hogy napi 20mg Rg3 ginzenozid hatékonyan segítheti a rák gyógyítását a megfelelő orvosi terápiák mellett alkalmazva.
 

Rg3 ginzenozid a kemoterápia mellékhatásai ellen

Ahogy már említettük, a sugárterápiának, kemoterápiának sajnos komoly mellékhatásai lehetnek, mert igen agresszív kezelési módok. A csontvelősejtek, az emésztőrendszer nyálkahártyájának sejtjei, az ivarszervek, a szőrtüszők és hajhagymák sejtjei hasonlóan viselkednek a rákos sejtekhez, azaz gyorsan és folyamatosan sokasodnak. Ennek következtében a szóban forgó terápiák ezeket a sejteket is támadják, így az általuk alkotott szervek lesznek a területek, amelyek kapcsán a mellékhatások leginkább érződnek.

A teljesség igénye nélkül a következőket tapasztalhatják a kezelésben résztvevők:

  • hányinger, hányás,
  • szájszárazság,
  • ízérzékelési problémák,
  • étvágytalanság,
  • hasmenés,
  • általános gyengeség,
  • a haj kihullása,
  • vérszegénység,
  • fokozott hajlam fertőzésekre.

Az Rg3 ginzenozid segíthet a terápia mellékhatásainak csökkentésében, ugyanis kedvező hatással van az emésztésre, a koncentrációra, élénkítő hatása van, emellett az immunrendszert is hatékonyan támogatja, aminek köszönhetően a fertőzések ellen hatékonyabban védekezhet a szervezet.

Kiegészíthetjük a terápiákat

Az orvostudomány folyamatosan kutatja a rák ellenszerét, és nagyon biztató eredmények születnek bizonyos területeken, de a kulcs sajnos még nincs a kezünkben. Ezért fontos, hogy amellett, hogy vállaljuk az orvosok által előírt kezeléseket, betartjuk az utasításaikat, nyitottak legyünk a természetes lehetőségek irányába is.

Sajnos nem jelenthetjük ki, hogy a ginzeng gyógyítaná a rákot. De van néhány kutatás, ami igazolja, hogy bizonyos típusok esetében támogathatja az orvosi terápiák hatékonyságát, valamint segíthet a mellékhatások enyhítésében azzal, hogy ad egy plusz pajzsot az immunrendszernek, és segít a szervezetnek megtartani az erőnlétét. Mindemellett a szervezet hatékony támogatásával a gyógyulási folyamatot is meggyorsíthatja.

Kinek és mikor ajánljuk a Royal Rg 300-at?

 Kemoterápia vagy sugárterápia után a gyorsabb gyógyulás érdekében
 Erősen legyengült szervezetnek azonnali energia szint növelésre, állóképesség növelésére, immunrendszer erősítésére, vérkeringés és szív- és érrendszer támogatására

*Az eredmények természetesen egyénenként eltérhetnek.

Aktív hatóanyag: 50mg/g Rg3 ginzenozid tasakonként

További információ és megrendelés, kattints ide!

 

[1] (2007) Effect of adjuvant chemotherapy of ginsenoside Rg3 combined with ***** C and tegafur in advanced gastric cancer. Zhonghua Wei Chang Wai Ke Za Zhi. 10: 64-66

[2] (2009) Efficacy of Shenyi Capsule combined with ******* plus ****** in treatment of advanced esophageal cancer: a randomized controlled trial. Zhong Xi Yi Jie He Xue Bao. 7: 1047-1051.

[3] (2006) A randomized, prospective, multi-centre clinical trial of NP regimen  plus Gensing Rg3 in the treatment of advanced non-small cell lung cancer patients. Zhongguo Fei Ai Za Zhi. 9: 254-258.