Koreai ginseng és ADHD – javulás természetesen!

Koreai ginseng és ADHD – javulás természetesen!

 Az utóbbi években a gyerekeket érintő, idegrendszerrel kapcsolatos rendellenességek, magatartási zavarok kissé előtérbe kerültek. A közhiedelemmel ellentétben nem azért, mert több gyereknél vannak jelen ezek a problémák, mint korábban. Sokkal inkább azért, mert mélyebbek az ismereteink a gyermekek viselkedésével kapcsolatban, ezért fel tudjuk ismerni a viselkedési gondok mögött húzódó folyamatokat.

ADHD tünetei

Az egyik ilyen az ADHD, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy az érintett gyerekeknél bizonyos funkciók kisebb-nagyobb mértékben kiesnek vagy kevésbé működnek jól. Az ADHD (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) nem egy konkrét betegség, hanem egy neuropszichiátriai tünetegyüttes, méghozzá az egyik leggyakrabban előforduló tünetegyüttes. Gyógyítani nem lehet, de kezelni, fejleszteni az ADHD-s gyerekeket igen – minél korábban ismerik fel az állapotot, és kezdenek vele foglalkozni, annál jobb eredmény érhető el.

Nem mindenkinél ugyanazt jelenti az ADHD

Az ADHD nem mindig ugyanúgy nyilvánul meg, éppen ezért számos esetben nem olyan könnyű észrevenni, és sokáig nem is derül rá fény. Nagyon sok, mára már felnőtt ember él ADHD-vel úgy, hogy nem is tud róla. Úgy kell az egészet elképzelni, mint egy spektrumot, amin belül különböző szinten jelenhetnek meg a tünetek. Van, akinél laikusként fel sem tűnik, hogy más lenne a viselkedése, másoknál azonban rögtön egyértelmű.

Kicsit leegyszerűsítve, ADHD esetén 3 fő tünet jelenik meg: figyelemzavar, impulzivitás, illetve hiperaktivitás. Ezek persze különböző mértékben lehetnek jelen, így egészen eltérő viselkedési formákat eredményezve. A 3 fő tünet mellett általánosan jellemző a tervező-szervező agyi funkciók gyengébb működése.

Vannak, akiknél mindhárom említett területen észrevehető a zavar, őket hívják kombinált típusú ADHD-snak. Ha csak az egyik tünet van egyértelműen jelen, a másik kettő pedig nagyon enyhén, vagy egyáltalán nem, akkor ADD-ről (Attention Deficit Disorder) beszélünk. Itt leginkább a figyelemzavar jellemző, hivatalosan az „ADHD döntően figyelemzavarral” megnevezést viseli. A harmadik eset az „ADHD döntően hiperaktivitással és impulzivitással”. Ugyanarról a rendellenességről van tehát szó, a különbség abban rejlik, hogy melyik terület milyen mértékben érintett.

Hogyan diagnosztizálják az ADHD-t?

Ahogy említettük, bizonyos esetekben már egészen hamar látszik, hogy valami nincs rendben, máskor viszont felnőttként sem derül rá fény. A tünetek alapján lehet vizsgálatot kérni, a diagnózishoz pedig egy nemzetközi kritériumrendszer (DSM-V) áll rendelkezésre. Orvos vagy pszichológus diagnosztizálhat ADHD-val. A tüneteknek legalább 6 hónapig folyamatosan jelen kell lenniük, és már 12 éves kor előtt tapasztalni kell őket a diagnózishoz.

Az ADHD diagnózisa rendszerint nem egyik napról a másikra történik, idő, míg egy érintett gyerek szülője felismeri, hogy a gyermeke viselkedése nem tipikus, és eljutnak a megfelelő szakemberekhez. A korai diagnózis azonban lényegesen több fejlesztési lehetőséget rejt, ezért nem szabad halogatni.

Az ADHD kezelése

Korábban már írtuk, hogy az ADHD nem egy betegség, ezért konkrét gyógymódja sincs. Lehet azonban javulást elérni a problémás funkciók terén. Hogy pontosan mivel, az nagymértékben függ az érintett pontos állapotától. Többféle terápia létezik, súlyosabb esetekben pedig gyógyszeres kezelést is lehet alkalmazni. A készségek és képességek rendszeres fejlesztése általánosan jobb funkcionálást eredményez a mindennapokban, ezáltal pedig jobb életszínvonalat biztosít.

Meg kell ugyanakkor említeni, hogy folyamatosan zajlanak kutatások arra vonatkozóan, hogy milyen anyagok lehetnek hatásosak ADHD esetében. Így került górcső alá a koreai ginseng is, és a kísérletek szerint jó eredményeket lehet vele elérni ADHD esetén.

Koreában a közelmúltban kiegészítő terápiás módszereket vezettek be a gyógyszeres kezelések mellett ADHD-s esetek kezelésére. Ez magába foglalja a dopamin anyagcserét befolyásoló gyógynövényes kezelést, mint pl. hypericum perforatum (orbáncfű), és az olyanokat, amik javítják a keringést, mint pl. a ginkgo biloba és a ginseng.

A szaponin, a fenol, a poliacetilén, az alkaloid, a poliszacharid az ismert, fő fiziológiai aktív összetevői a ginsengnek. Ezeknek az anyagoknak számos különféle hatását ismerjük: a test erősítése, a fáradtság, stressz elleni védekezés stb. Ezenkívül a korábbi vizsgálatok arra utalnak, hogy a ginseng jelentős hatással van a neuroendokrin működésre, illetve nootróf hatást fejt ki a központi idegrendszerre, amely javítja a tanulást, a memóriát, a figyelmet, az érzékszervi-motoros teljesítményt és a kognitív feldolgozás képességét – így kerülhetett képbe a gondolat, hogy ADHD esetén is alkalmazzák, Koreában pedig végeztek is vizsgálatokat ezzel kapcsolatban.

A koreai vörös ginseng és az ADHD

A korai vörös ginseng hatását az ADHD kapcsán vizsgálta Suk Hwa Lee, Woo Sung Park, és Myung Ho Lim, a Dankook Egyetem Orvostudományi Főiskola Pszichiátriai és Környezet-egészségügyi Központjában, 2011-ben.

A kísérletben tizennyolc, 6 és 14 év közötti, ADHD-val diagnosztizált gyerek vett részt. Az alanyok koreai vörös ginsenget (Panax ginsenget) kaptak 1000 mg-os dózisban, 8 héten át. Mind a tizennyolc gyereket értékelték kérdőív és klinika vizsgálat alapján a tanulmány kezdésekor, majd az első, negyedik és nyolcadik héten. A klinikai értékeléseket a pszichiátriai interjúk mellett az ADHD diagnosztikai rendszer (ADS, számítógépes figyelem felmérő program), illetve a rövidített Conners értékelési skála alkalmazásával végezték. 

8 hét elteltével szignifikáns különbségeket találtak az ADS kihagyási hibáiban (78,56 ± 43,33 a kiindulási helyzetben, 55,17 ± 21,44 8 héten, p <0,023), a Conners ADHD minősítési skálán (13,78 ± 6,32 az alapvonalon, 9,50 ± 4,80 a 8. héten), p <0,042) és a Spielberger-féle szorongási skálán (30,94 ± 6,25 a kiindulási értéknél, 28,83 ± 6,23 a 8. héten, p <0,024). Szignifikáns pontszámcsökkenést találtak a fizikai fejlődési skálán (56,44 ± 9,63 a kiindulási értéknél, 50,94 ± 8,91 a 8. héten, p <0,017) és a szociális diszfunkció skálán (56,33 ± 6,82 az alapvonalon, 51,94 ± 7,13 a 8 héten, p < 0,025).

A fenti számok és eredmények arra utalnak, hogy a koreai vörös ginzeng hatékonyan enyhítheti a figyelmetlenséget az ADHD-s gyermekeknél, de az továbbra is bizonytalan, hogy javítja-e az ADHD általános állapotát, valamint a depressziót, szorongásos személyiséget és egyéb viselkedési változásokat.

Fermentált Koreai Vörös ginseng

Koreai vörös ginseng vs. figyelmetlenség és hiperaktivitás/impulzivitás

A figyelmetlenség, hiperaktivitás és impulzivitás tüneteitől szenvedő gyermekek esetében vizsgálták a ginseng hatását egy 2014-es, kettős-vak, randomizált, placebóval kontrollált vizsgálat során.

Azt már bizonyították korábban, hogy a koreai vörös ginseng csökkentheti a mellékvese kortikoszteroidok, a kortizol és a dehidroepiandroszteron (DHEA) termelését, így merült fel, hogy hatásos kezelés lehet az ADHD kezelésében. A mellékvese kortikoszteroidok, például a kortizol és a DHEA egyensúlyhiánya ugyanis hozzájárulhat az ADHD-s serdülők hangulat- és figyelemzavaraihoz. Ez alapján pedig lehetséges, hogy a ginsenggel történő kezelés enyhítheti ezeket a rendellenességeket a mellékvese működésének modulálásával.

ADHD jelentése

A kísérletben 6–15 éves alanyok vettek részt. Az alanyokat randomizálták ginsenges csoportba (33 fő), illetve kontrollcsoportba (37 fő). A ginsenges csoport naponta kétszer egy tasak koreai vörös ginsenget (1 g kivonat / tasak) kapott, a kontroll csoport pedig naponta kétszer egy tasak placebót. A kísérlet 8 héten át zajlott.

Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a koreai vörös ginseng kivonat hatékony és biztonságos alternatív kezelés lehet a figyelmetlenséggel és hiperaktivitással/impulzivitással élő gyermekeknél. A koreai vörös ginseng hatékonyságát így tovább is vizsgálják.

De mi is az a koreai vörös ginseng?

A kísérletekben használt koreai vörös ginseng(panax ginseng) Dél-Koreában 6 éves korig termesztett ginseng. Világszerte ez az egyik legnépszerűbb gyógynövény, és számos betegségre pozitívan hat – olyannyira sokrétű a hatása, hogy folyamatosan vizsgálják, miben tud még a segítségünkre lenni.

A vörös ginsenget 6 év után betakarítják, majd gőzölik és szárítják. A gőzölési folyamat kocsonyásítja a ginseng-keményítőt, és ezáltal növeli a szaponin szintjét. A vörös ginseng különböző összetevői közül a ginzenozid rendelkezik a legtöbb orvosi hatással, mivel bebizonyosodott, hogy egyebek mellett immunmoduláló, gyulladáscsökkentő és stresszellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Kimutatták, hogy a központi idegrendszerre is hat, valamint számos egyéb, pozitív hatása van a szervezet működésére.

A ginseng mindemellett adaptogén gyógynövény, vagyis teljesen természetes anyag. Ez azért fontos, mert a legtöbb gyógyszer esetében a mellékhatásokat, allergiás reakciókat az adalékanyagok okozzák. Egy természetes anyag esetében minimális esély van arra, hogy hasonló problémák merüljenek fel.

Csodát a ginseng sem művel az ADHD-s gyerekekkel, de bizonyították, hogy javít az állapotukon – érdemes kipróbálni!

Adjunk tehát ginsenget vagy ne adjunk – és ha adunk akkor milyet, főleg egy gyereknek?

Jellemzően ginsenget felnőttként vagy legkorábban fiatalként vizsgák előtt fogyasztanak az emberek. Persze Dél-Koreában más a helyzet mert ott már gyerekkorban fogyasztják speciálisan erre a célra készített termékeket mint például a nálunk is kapható Ginseng Vita Kids.

Ha laikusként elkezdünk ginseng után kutatni, hamar rájöhetünk, hogy millióféle termék elérhető. A csavar a történetben az, hogy ezek nem egyformán jók. Az Európában kapható ginseng termékek 95% soha nem látta Dél-Koreát és persze nem 6 éves korukig nevelték őket.

Amire érdemes figyelni, hogy a ginseng termék melyik országból származik. Nagyon fontos, hogy 6 éves növény felhasználásával készüljön, és fel legyen tüntetve a ginseng aktív hatóanyagtartalma. Nem az, hogy mennyi ginsenget tartalmaz az adott termék, hanem az, hogy mennyi az aktív hatóanyagtartalom. Ugyanis utóbbi számít igazán.

Koreai Ginseng specialista cégként az általunk forgalmazott vörös, illetve fekete ginseng készítményekben ez 6-12 mg/gr az aktív hatóanyag. Ahhoz, hogy ezt a számot elérje a ginseng kivonata, minimum 6 éves gyökeret kell felhasználni. Ha egy termék dobozán nincs feltüntetve, hogy hány éves növényből készült, és mennyi hatóanyag van benne, akkor biztosak lehetünk benne, hogy meg sem közelíti ezt az értéket, így nem is igazán tud hatásos lenni. Ezt jó, ha tudjuk, mielőtt a hívogatóan (és gyanúsan) olcsó ginseng mellett döntünk. Természetesen dönthetünk mellette csak eredményt ne várjunk tőle, gyereknek meg különösen nem ajánlott adni.

Mivel cikkünk a gyerekekről szól pláne nem mindegy, milyen termék mellett tesszük le a voksunkat: egy gyereknek nem feltétlenül jó az, ami egy felnőttnek igen. Koreában, a ginseng hazájában kutatások alapján azonban készítettek egy, speciálisan gyerekeknek fejlesztett ginseng termékeket, ami pont annyi hatóanyagot tartalmaz, amennyire egy gyereknek szüksége van. Ez a Ginseng Vita Kids, amibe a sokkal jobban felszívódó fermentált 6 éves vörös ginseng került, 20 féle zöldség kivonattal, 7 féle bogyós gyümölcs kivonattal és természetes D-vitaminnal. Teljesen természetes, semmilyen mesterséges dolgot nem tartalmaz így az előállítása drága, de nem lesz semmilyen mellékhatása a gyermekre nézve.

A termék Magyarországon nálunk is elérhető - Vita Ginseng Kids – tegyél egy próbát, javíts gyermeked állapotán természetesen!

Vita Ginseng Kids - ADHD gyerekeknek is ajánlott

Legyél az első hozzászóló

A hozzászólásokat moderáljuk publikálás előtt